MATTORGROUP

LUK beszállítói fórum

LUK beszállítói fórum A Schaeffler cégcsoport szervezésében a LUK Savaria Kuplunggyártó Kft. hirdette meg beszállítóknak szervezett fórumát, hogy tovább bővítse partnereinek körét. Az eseményen cégünk is sikerrel bemutatkozott. Az előadások után egy kerekasztal beszélgetésen lehetőség nyílt a felmerülő kérdések és lehetséges együttműködés átbeszélésére is.

Külgazdasági attasé találkozó

A minden évben megrendezésre kerülő Külgazdasági Attasé találkozón idén is lehetőségünk nyílt több mint 100 külgazdasági képviselőnk számára bemutatni cégünket és termékeinket. Ezzel újabb lendületet adtunk külföldi piacokon történő megjelenésünknek.  Az attasékkal folytatott rövid konzultációk mellett részt vettünk tréningeken és workshopokon is. Nagy örömünkre szolgált a rendezvényen való részvétel, ezért várjuk a jövő nyári találkozót.

Kutatók Éjszakája

Kutatók Éjszakája Színes programok és lelkes gyereksereg jellemezte a pénteki Kutatók Éjszakája programsorozatot, melyen idén először a Mattor Automatika Kft. is részt vett. A délelőtt folyamán az Öveges Kálmán Gyakorló Iskolában jártunk, ahol pályaorientációs nap keretében mutattuk be a Kiskutatóknak cégünk tevékenységét. Különös sikert arattak a kiállítási darabok, a tesztelő és összeszerelő ülékek és a …

Kutatók Éjszakája Read More »

Exportpiaci lehetőségek a V4-ek országaival

A Magyar Nemzeti Kereskedőház szervezésében került megrendezésre a KKV vezetők és felelős döntéshozók számára tartott konferencia, melynek fő témája a V4-es országok piacára történő belépés volt. A rendezvényen cseh, szlovák és lengyel piacra lépési stratégiákat és a valós gazdasági életből vett tanácsokat osztottak meg az előadók. Bevezetésként egy részletes geopolitikai áttekintést kaptunk dr. Bernek Ágnes előadásában a világ …

Exportpiaci lehetőségek a V4-ek országaival Read More »

Nagoya WCM-II Találkozó, Japán

Az EU-Japán Center szervezésében részt vettünk az Európai menedzserek és cégvezetők számára tartott „World Class Manufacturing” rendezvényen és képzésen. Az 5 napos  küldetés mélyreható információkat és tudást nyújtott a japán autógyártás módszertanáról és helyzetéről.. A tréning számtalan előadást, workshopot és a világ egyik legfejlettebb japán gyárának meglátogatását tartalmazta. Pénzben talán nem is kifejezhető az a …

Nagoya WCM-II Találkozó, Japán Read More »

Kínai delegáció látogatása

A Chongqing Automotive and Motorcycle Association és a Magyar Kereskedőház szervezésében több egyetemi professzor és szakember érkezett a megyébe, hiszen a térségben kiemelten fontos szerepe van az autógyártásnak. Céljuk a magyarországi autóipar és műszaki képzés helyzetének megismerése volt, továbbá innovatív, egyedi, személyre szabott megoldásokat kínáló vállalatok felkeresése. Nagy megtiszteltetést jelentett számunkra, hogy hozzánk is ellátogattak több nagy egyetem …

Kínai delegáció látogatása Read More »

Automotive Testing Expo China

Kína legjelentősebb járműipari kiállításán jártunk Shanghaiban, az Automotive Testing Expo -sorozat keretében. A kiállítást minden évben megrendezik Európában, Amerikában és kétévente Indiában is. Fontos eseményként tartják számon az autógyártók és az autóipari beszállítók egyaránt. így a Mattorgroup sem maradhatott le az eseményről. A programot a kiállítással párhuzamosan futó konferenciák és B2B találkozók színesítették. Ezen felül …

Automotive Testing Expo China Read More »

A nyugat-dunántúli kereskedelmi és iparkamarák regionális konferenciája

Cégünk meghívást kapott a Széchenyi István Egyetemen, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarák szövetsége által szervezett konferenciára. A munkaerőpiac aktuális kihívásiról és az ipar legújabb fejlesztéséiről, változásairól hallottunk értékes előadásokat. A konferencián felszólalt Dr. Földesi Péter, a Széchenyi István Egyetem rektora és Bokor József, az MTA alelnöke is. Az előadások után az egyetem Igazgatási Épületének falán elhelyezett …

A nyugat-dunántúli kereskedelmi és iparkamarák regionális konferenciája Read More »

Francia egyetemista mérnökök a Mattornál

Nyár elején csatlakozott csapatunkhoz három francia egyetemista mérnök Damien, Adrien és Stanislas, hogy együttműködésünk során betekintést nyerjenek a cégünknél zajló automatizálási folyamatokba. Programozási és tervezési, valamint villamosmérnöki folyamatokban nyújtottak segítséget és szereztek ismereteket. Többek között segítségünkre voltak a francia-magyar üzleti kultúra eltéréseinek felkutatásában. A munka mellett Magyarország és a régió nevezetességeinek bemutatására is sort kerítettünk, …

Francia egyetemista mérnökök a Mattornál Read More »

Honvédelmi Tábor 2017

Honvédelmi tábort rendeztek Debrecenben MH 5. Bocskai István Lövészdandár szervezésében augusztus 14-18 között, melyen munkatársunk, Horváth Martin is részt vett. A tábort a debreceni laktanyában dr. Lippai Péter ezredes, az alakulat parancsnokhelyettese nyitotta meg. A táborlakók ezt követően Hajdúhadházra utaztak, ahol – a szállás elfoglalása után – azonnal egy alaki foglalkozást tartottak számukra. Martin sikeresen …

Honvédelmi Tábor 2017 Read More »